Kélgyó-kaland
- Én: te figyelj, az lehet, hogy egy sikló fekszik a borsó ágyáson?
- Apám: @#;>&#@#>°! Lehet.
- Én. Átdobjam a kerítésen.
- Apám: Át! De anyádnak egy mukkot se, mert akkor nekem kell egész nyáron gyomlálni meg locsolni, mert a kiskertbe se mer majd bemenni.
- sosem fogom elfelejteni anyu vérfagyasztó sikolyát, amit azután hallatott, hogy egy szerencsétlen kis gyík épp az orra előtt zuhant le a diófáról, és esés közben véletlenül hozzáért a karjához. békával ugyanez, és mivel patak mellett lakunk, esős hajnalokon nagyinak kell elemlámpával az utca végére kísérnie, és közben elriasztania a rettentő szörnyeket, mert különben nem merne elindulni a munkába. <3
Az Edward-kori Anglia facebookja a képeslapok voltak. Itt azt látni, hogy a bélyeg különböző felhelyezése milyen titkos üzeneteket jelentett.
engem mondjuk sokkal jobban érdekelne, hogy hová kellett ragasztani az olyasmiket, hogy késik, terhes vagyok, köztünk mindennek vége, tanulj már meg helyesen írni te barom.
enk1du
most tudta meg, hogy az nem is dragontape, vagyis SÁRKÁNYSZALAG, hanem drag on tape. mondjuk így már rögtön értelme is van.
Brutális érzés volt, amelyre 20 éve vártam
Élete egyik legemlékezetesebb napjaként élt meg a szezon utolsó, Aalen elleni bajnoki mérkőzését Király Gábor, az 1860 München válogatott kapusa, aki a vasárnapi összecsapás után személyesen találkozhatott egyik kedvenc zenészével, Jon Bonmindig is sejtettem, hogy agyhalott a krapek
ha nem lennének ott az életkorra utaló adatok, akkor akár a 10 éves király gabika fogalmazása is lehetne életem legszebb napja témában.
“Izgultam és boldogság öntött el. Hamar eljött az idő. Családom kíséretében izgatottan vártuk, hogy megérkezzen a rocksztár. Mindenkivel kezet fogott és én büszkén néztem feleségemre Zsanettre és gyermekeimre. A sort én zártam. Brutális érzés volt, amelyre 20 éve vártam. Így még soha nem izgultam.”
ő itt a ráró óhungarikum (!) nevű komondor, a legszebb magyar pásztorkutya kategória első helyezettje. szerintem fotosopp
http://www.h-ngm-n.com/storage/didion%20-%20on%20keeping%20a%20notebook.pdf
emögött egyáltalán nem joan didion on keeping a notebook c. esszéjére számítottam, pedig még bele is van írva a linkbe
Christian Woman against Femen. istenkem
nincs rajtam a szemüveg, mi az utolsó szó, semen?
A nedvek beszéde
finy (ejtsd: fini) petra erősen kimaxolta könyvbemutatója címadását
ha mindenhez olyan jól értenék, mint a nyilvános helyeken való hiperventilláláshoz, sokkal jobban boldogulnék az életben